Eszkatológia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az eszkatológia (az eszkhata, vagy eschato= végső, utolsó dolgok és logosz = tudomány görög szóból) – az egyes vallások túlvilágról és a legtávolabbi jövőről szóló tanítása, az üdvösségről és a túlvilágról szóló tézis megnevezésére szolgál.[1] A mindennapi tapasztalat és az isteni igazságosság ellentmondása oldódik fel a vallások eszkatológiájában, mint végső és láthatatlanul igazságot osztó Istenről szóló tanításban.
Tartalomjegyzék |
A keresztény eszkatológia
A keresztény eszkatológia jól kiépített rendszere a késő ókori zsidó vallás túlvilági elképzeléseinek a továbbépítése, amely viszont az iráni hit hatása alatt alakult ki.[2]
A külön ítélet
A keresztény eszkatológia, amelyet a dogmatika tárgyal, első részében az egyes emberek túlvilági sorsával foglalkozik. Tanítása szerint az egyes ember túlvilági sorsa a halál után közvetlenül bekövetkező külön ítéleten dől el. Az ítélet után a jók lelkei közvetlenül, vagy a (katolikus tanítás szerint) a purgatóriumon keresztül a mennyországba, a rosszak lelkei pedig a pokolba jutnak.
Az új világ
A keresztény eszkatológia második része a világmindenség végső dolgaival foglalkozik. Tanítása szerint a jelen világnak egyszer és mindenkorra vége lesz, és „új ég és föld” kezdődik. A világ vége szoros összefüggésben áll a predesztinációról, az eleve elrendeltetésről szóló tanítással. E felfogás szerint Isten csalhatatlanul és megváltoztathatatlanul eldöntötte, hogy kik fognak üdvözülni. Eltérnek teológiai vélemények abba, hogy vajon a predesztináció ingyenes, vagy az emberek érdemszerző tevékenységének függvénye.
A páli fordulat
A keresztény eszkatológia társadalmi tartalma a páli fordulat után lényeges változáson esett át. Az első keresztény gyülekezetek a világ végétől és az utolsó ítélettől a társadalmi igazságtalanságok megszüntetését és az elesettek ezeréves messiási birdalmának megalapítását várták (lásd: chiliasmus). Hasonló tanokat hirdettek az antifeudális eretnekmozgalmak hívei. A páli fordulat után lett hivatalossá az a nézet, amely szerint elvont és a fennálló viszonyokat nem tagadó erkölcsi törvények megtartása vagy megszegése alapján dől el az emberek túlvilági élete és örök sorsa.
Fizikai eszkatológia
A fizikai eszkatológia új diszciplina, reális tényekből kiindulva vizsgálja az emberiség, a Föld, sőt az univerzum végét és ennek vélhető okait. Martin Rees brit csillagász 1969-ben vetette fel először, hogy a lineárisnak elképzelt idővonalnak nemcsak az elejét, hanem a végét is fel kell fedezni, a Big Bang mellett az univerzum utolsó pillanataival (illetve általánosabban fogalmazva: a nagyon távoli jövőjével) is érdemes foglalkozni.
Jelentős képviselői
- J. B. S. Haldane-t (1923-ban írta a Daedalus, or, Science and the Future című művét),
- Arthur Stanley Eddington (1941-es tanulmánnyal),
- Freeman Dyson: Time Without End: Physics and Biology in an Open Universe, 1979. c. műveivel.
A tudományokra adaptált eszkatológia fizikai, biológiai és társadalomtudományi ágakat mondhat magáénak. Magyarországon kezdeti lépésként a Műszaki Egyetemen tanítja dr. Galántai Zoltán (a BME GTK Innovációmenedzsment és Technikatörténet Tanszékén) és az MTA Jövőkutatási Bizottsága is teret ad a témának.
Jegyzetek
- ↑ enc.hu-teológiai fogalmak
- ↑ Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon. 5. bőv. kiadás. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 963-09-2218-5
Források
- Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon. 5. bőv. kiadás. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 963-09-2218-5
Külső hivatkozások
- enc.hu-teológiai fogamak (magyarul)